„Meghalni a halál előtt”
Mint ahogy van élet, úgy van halál is. Valaki vagy valami megszületik, növekszik, egy kis időre erős és egészséges, aztán romlásnak indul, s meghal. A halál csak a születésnek egy másik neve. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül, ami azt jelenti, hogy ha valaki megszületik, akkor valaki hamarosan meghal (mivel a legtöbb faj nem él nagyon sokáig); és ha valaki meghal, akkor valaki hamarosan meg fog születni. Mindenki és minden normális állapotában olyan sokáig akar élni, amennyire csak lehetséges – örökké. Az „örökké” azonban nem kapcsolható össze az anyaggal, mert ez lelki fogalom. Az anyag, ezen belül anyagi testünk, nem kerülheti el a halált, ám ha elsajátítjuk a meghalás előtti meghalás tudományát, akkor kapcsolatot teremthetünk azzal, ami örök – saját lelkünkkel és a lélek otthonával a lelki világban. Végül is, a halál eltávolít mindent, ami hamis és másodlagos.
Anyám, aki már nem él, gyakran mondogatta: „Adjátok ide a virágaimat, amíg láthatom őket”. Mint gyermek, ezt furcsának találtam, de mint felnőtt, a bölcsesség jelének tartom. Anyám megértette, hogy a test csak átmeneti, és ünnepelte az életet – „a most” azt jelenti, hogy az embernek minden pillanatban ki kell mutatnia, hogy szereti és tiszteli az életet. Életünk és mások élete is, a közeljövőben megszűnik. Ha az ember megfelelően felkészül élete folyamán a halál fogadására, akkor elsajátítja majd a halál előtti meghalás tudományát, és kapcsolatot tud teremteni a lélekkel s annak otthonával, a lelki világgal. Végül is, a halál eltávolít mindent, ami hamis és másodlagos.
Amikor a halál előtt meghalunk, akkor azt tesszük előre, ami előbbre való. Azok a cselekedetek élveznek elsőbbséget, melyek táplálják lelkünket és segítenek nekünk felismerni az illúziók és az anyagi kultúra hiábavalóságait. Mivel tudjuk, hogy az élet értelme abban rejlik, hogy készüljünk a dicsőséges halálra, ezért úgy kell megélnünk minden egyes napot, mintha az lenne az utolsó. Ezért nincs idő lényegtelen, fölösleges dolgokkal törődni. Még ha bizonyos értelemben fölösleges dolgoknak is kell, hogy időt szenteljünk, akkor is azt úgy kell megtennünk, hogy erősítse, vagy növelje az elsődleges, lényeges dolgok értelmét. Ha az ember megfelelően felkészül élete folyamán a halál fogadására, akkor elsajátítja majd a halál előtti meghalás tudományát, és kapcsolatot tud teremteni a lélekkel s annak otthonával, a lelki világgal. Végül is, a halál eltávolít mindent, ami hamis és másodlagos.
Annyi sok sérelmet lehet okozni a vallási életben. Ezek a sérelmek a mi legnagyobb ellenségeink. Az isteni szolgálat igen erős, potens, ám a sérelmek nagyon komolyan leállíthatják lelki fejlődésünket és megfojthatják az isteni futónövényt. A sérelmek olyan cselekmények, melyek visszafordíthatják tudatunkat előző bűnös életünkhöz, vagy pedig akadályozni fogják lelki érettségünket. A sérelem olyasmi, mint egy városi futárszolgálat, mely sürgős üzenetet visz arra vonatkozóan, hogy az ember ne figyeljen oda fontos és lényeges dolgokra. Ha az ember nem fog több sérelmet okozni, akkor úgy kezd majd élni, hogy megfelelően fel tud majd készülni az elkerülhetetlen dolgokra. Ha az ember megfelelően felkészül élete folyamán a halál fogadására, akkor elsajátítja majd a halál előtti meghalás tudományát, és kapcsolatot tud teremteni a lélekkel s annak otthonával, a lelki világgal. Végül is, a halál eltávolít mindent, ami hamis és másodlagos.
Sok ember csapott már be, okozott csalódást, hazudott, manipulált, sőt kihasznált bennünket. Ha eddigi tapasztalatainkon meditálunk, az olyan, mintha újra élnénk őket. Ezek a tapasztalatok természetesen hatottak ránk és különböző módon formáltak bennünket. Sokan e csalók és kizsákmányolók közül maradandó sérüléseket okoztak nekünk. Néhány esetben egy egész életre. Normálisnak tekintjük, hogy azok, akiket megbántottak és kihasználtak, keresik a bosszút és keményen büntetni akarják az elkövetőt. Ezt könnyebb megtenni, ám ez nem fogja megoldani a problémát. Sokkal fontosabb a megbocsátás, ami a legfőbb eszköze az ilyen problémák kezelésének. Ha az ember megfelelően felkészül élete folyamán a halál fogadására, akkor elsajátítja majd a halál előtti meghalás tudományát, és kapcsolatot tud teremteni a lélekkel s annak otthonával, a lelki világgal. Végül is, a halál eltávolít mindent, ami hamis és másodlagos.
A legtöbb embernek vannak barátai, akikkel találkozni akar, vannak olyan helyek, ahová el szeretne látogatni, tapasztalatok, melyeket szeretne átélni. Ha fontos személyiségekkel találkozunk, ismerkedünk vagy közösködünk, akkor ez bennünket is fontossá tesz, legalább is mások szemében. Ha izgalmas utazásokon veszünk részt, életünk kalandosabbnak tűnik. S ami még ennél is fontosabb, ha sok izgalmas tapasztalatot sikerül szereznünk, akkor az élet tűnik értelmesebbnek. Mindannyian keressük az élvezeteket, és mindig készek vagyunk azokat megtapasztalni. De az igazi lelki ember nem törődik túlzottan mindezzel, mert ismeri a világ ideiglenes, sőt illuzórikus természetét. Ha az ember megfelelően felkészül élete folyamán a halál fogadására, akkor elsajátítja majd a halál előtti meghalás tudományát, és kapcsolatot tud teremteni a lélekkel s annak otthonával, a lelki világgal. Végül is, a halál eltávolít mindent, ami hamis és másodlagos.
Néha annyira el vagyunk foglalva teendőinkkel, sőt az olyanokkal is, melyeket szeretteink miatt és érdekében teszünk, hogy nincs időnk kimutatni, vagy elmondani, mennyire szeretjük őket. Néha pedig mások vannak annyira elfoglalva teendőikkel, melyeket miattunk és a mi érdekünkben tesznek, hogy nekik sincs idejük kimutatni, vagy megmondani, mennyire szeretnek bennünket. Ám ha igazán megértjük, hogy ez az élet felkészülés a halálra, akkor mindig lesz időnk szeretetet adni és kapni.
Amikor valaki meghal, a szomorúság nagy része abból fakad, hogy hiányzott a meghittség a kapcsolatból. Úgy érezzük, mondani akartunk neki valamit, vagy tenni akartunk valamit érte, vagy hogy az elhunyt akart mondani nekünk valamit, vagy tenni akart valamit értünk. Mindegyik fél hajlamos a fontos alkalmak és pillanatok halogatására vagy minimalizálására. Különösen akkor, ha valaki csupán csak azért él, hogy egyen, aludjon, kielégítse nemi vágyait és védekezzen, vagy pedig azért, mert egy erős és hamis önzés kerítette hatalmába. Ilyen esetekben könnyű elmulasztani a megfelelő alkalmat. És az ember elmulasztja a lehetőséget arra, hogy megmondja vagy megtegye azt, ami a többi ember legmagasabb szükségleteit elégítené ki, sőt másokat is megakadályoz ebben.
A minőségi asszociáció a legfontosabb. Ha van minőségi asszociáció, akkor az ember mindig tanul vagy tanít valamit. Az ilyen asszociáció arra épül, hogy együtt vagyunk azokkal, akiknek szintén eltökélt szándéka, hogy véget vessenek a születés, a betegség, az öregség és a halál visszatérő ciklusának. A minőségi asszociáció révén az ember megérti, hogy van élet és halál, és e kettő nem létezik egymás nélkül. Ily módon az ember mindig úgy fog cselekedni, hogy tudni fogja: az élet az önmegvalósításért adatott, s a halál, amely az anyag és az anyagi test számára elkerülhetetlen, nem asszociálódik a lélekkel. Meg kell halnunk, hogy élhessünk! Ezt akkor fogjuk megérteni, ha elfogadjuk minden anyag pusztulásának és megszűnésének elkerülhetetlenségét. Ez esetben tisztelni fogjuk az eddig történt haláleseteket, és azokat is, melyek meg fognak történni, tudva tudván, hogy azok az örök élethez vezető utat készítik elő.
Az igazi lelki személy mélyen átérzi anyám igazságát, aki azt mondta: „Adjátok ide a virágaimat, amíg láthatom őket.” Mert ha egyszer a test elmúlt, a lélek az új találkozásra siet; ezért már most fontos, hogy megmondjuk és megtegyük azt, ami mindenkinek a legjobb! Ahol sérelmeket okoztunk, ott megbocsátásért kell esedeznünk, és nem szabad sebeket ejtenünk többé! Amikor emberekkel találkozunk, érdekes helyszíneket látogatunk, és izgalmas tapasztalatokat szerzünk, akkor az előbbre való dolgokat kell előbbre helyeznünk, megértvén már most a különbséget aközött, hogy mi az ideiglenes és mi az örök! Életünk minden napját úgy kell megélnünk már most, mintha az dolgaink egészséges lezárását jelentené! Ha azért élünk, hogy szeressünk, akkor ez a legtermészetesebb, mert akkor minden asszociációnk minőségi asszociáció lesz, melyben megosztjuk együttérzéseinket, elszántságunkat és az önmegvalósítás tapasztalatait, s ugyanakkor másoktól is ugyanazt kapjuk cserébe.
Ez a technológiája annak, ahogy már most az életet ünnepelnünk kellene és ahogy élnünk kellene, megfelelően készülődve a távozáshoz s e földi léthez nem ragaszkodva annak érdekében, hogy elsajátíthassuk a halál előtti meghalás tudományát, hogy ezáltal kapcsolatot tudjunk teremteni a lélekkel és annak otthonával, a spirituális világgal. Végül is, a halál eltávolít mindent, ami hamis és másodlagos.
Én vagyok az a nyomorult szegény koldus, aki kétségbeesetten igyekszik meghalni a halál előtt.
Kategória: Cikkek
