Utolsó darshana
Gíta-nágari, 2005-07-21
(Ez volt élete utolsó beszélgetése a bhaktákkal. Hat nappal később elhagyta a testét. A hangja igen gyenge volt, és csak nagy nehézségek árán tudott beszélni.)
A végkövetkeztetés az, (szünet), minden jel arra mutat, hogy megérkeztek a szekerek, és készen állnak. Most nektek is készen kell állnotok, és nekem is teljesen fel kell készülnöm. Már olyan sokszor hallottátok tőlem ezeket, hogy most ezt meg ezt kell tennünk… valójában… a jelek…, de hát olyan sokan vagytok a nagyvilágban, hogy rengetegszer kell figyelmeztetnünk benneteket.
És néha félek… a félelemtől, félek az átmenettől. A halál egy átmenet, egy édes átmenet, mert kiemeli az embert az összes illúziójából, és az összes zavarodottságából. Ez persze csodálatos mindannyiunk számára. Eltávolít minden illúziót azzal kapcsolatban, hogy minek képzeltük magunkat és, hogy mit hittünk arról, hogy mi lett belőlünk az életünk során. Ez tehát egy… Segít valódivá válni. Nem csodálatos? Olyan sok minden van, amit… úgy viselkedünk, mint a bohócok, és aztán a halál mindent félredob. Most képesek vagyunk, képesek vagyunk teljesen valódiak… Segít, hogy megértsük ki is a valódi apánk és anyánk, és ez a legédesebb dolog, amit valaha is tapasztaltam.
Nem egészen emlékszem az elmúlt életemre, csak egy részére emlékszem vissza, vagy még arra sem fogok emlékezni. Egy új élet kapuján állok, de most nem fogok teljesen visszaemlékezni ennek az életnek az élményeire, de azért megpróbálok megosztani veletek annyit, amennyit csak tudok, mert olyan sok mindenen megyek keresztül, amiből tanulhattok, és nem akarlak cserbenhagyni benneteket. Nem akarom ezt tenni… és imádkozok Prabhupádához, hogy semmiképpen se valljak kudarcot. Imádkozok, hogy ne valljak kudarcot…
Nem is sejtitek, hogy ez a helyzet milyen nehéz. Láthatjátok, hogy a meleg miatt, amit érzek, milyen átkozottul nehéz. (Maharája lázas volt, és sokat izzadt. Az ápolóknak gyakran meg kellett törölgetni Maharája arcát egy törölközővel, hogy eltávolítsák az izzadságot. Néhányan nevettek a viccelődésen.) Kemény munka ez. Nagyon kemény. Fegyvert tartanak a fejemhez, és rengetegen figyelik, hogy végigcsinálom –e a feladatomat. (Vasudeva prabhu legyezni kezdi Gurudevát egy pávatoll legyezővel.) Lázas vagyok, úgyhogy, ha legyeznek, ne gondoljátok, hogy imádnak, csak higgyétek azt, hogy imádnak. Ne gondoljátok, hogy imádnak, hanem gondoljátok azt, hogy imádnak (nevetés). Egy szempontból épp arra készülnek, hogy maguk is beüljenek a forró székbe. Felkészülnek a… (szünet) amúgy, egy kicsit enyhébben is imádhatnak (nagy nevetés). Azt hiszem, most már használhatják a kamerát (camarát), az valahogy nem olyan fellengzős.
De tulajdonképpen az történik… (nem lehetett hallani)… velem, hogy két dolog történik. Egyfelől mindig azt kell mondanom, hogy őszintén… úgy érzem, már nem bírom… utálom ezt mondani, de úgy érzem, már nem bírom tovább elviselni a fájdalmat. Másfelől, pedig, úgy érzem, már nem bírom tovább elnézni azt a szenvedést, amin az emberek mennek keresztül, most, hogy jobban megértettem. Nem, rendben van, ez mind a folyamat része. És mégis, úgy érzem, hogy rettenetes az a fájdalom, amit az embernek el kell viselnie itt az anyagi világban, és tenni akarok valamit…(egy kisbaba gőgicsél) egyet értesz velem kicsim, elég fájdalmas lehetett végigmenni a szülőcsatornán nem? Még emlékszik rá. Úgy gondolom, hogy olyan közel van az a sok szenvedés, hogy még nem felejtette el olyan könnyen. Mi olyan könnyen elfelejtjük, ami történt velünk akár egy héttel ezelőtt, vagy néha hónapokkal ezelőtt. Csak a szúnyogtól elviselt szenvedés, amik a múlt hónapban csíptek össze Nigériában… huh… néhány hónapja Nigériában, és az a szenvedés, amin néhány hónapja Boszniában mentem keresztül. Már elfelejtették, de sok olyan lélek van, akik nem felejtették el mindazt a szenvedést, amit átélek… csak az, hogy megpróbálok vizet inni (elérzékenyül). El sem tudják képzelni, hogy milyen szenvedést érzek, amikor próbálok vizet inni… (szünet) (hallhatatlanul). Megpróbálni felébredni reggelente, altatót bevenni… mindez kiüt a fájdalommal. Olyan ez, mintha altatót venne be az ember, hogy felébredjen, és aztán altatót venne be, hogy elaludjon… a legtöbben el sem tudjátok képzelni, hogy milyen ez a fájdalom. A saját fájdalmamra kellett volna koncentrálnom… de nem ezért aggódom, millió és millió ember éli ezt át. Azért a több millió emberért aggódom, akik mellett nincs senki, aki tudna nekik segíteni. Senki se, aki tudna segíteni… semmilyen életvédő felszerelés (elérzékenyül). Az emberek, akik szenvednek, de (nem lehet hallani)… semmilyen felszerelés, semmi enyhülés. Igen, érzem a saját pusztulásomat és fájdalmamat, de még jobban érzem mások szenvedését, amin keresztülmennek…
A szobában tartózkodó bhakták beszélni kezdenek: szeretünk Maharája, nagyon szeretünk téged!… Segítünk a gyerekeknek, minden gyermekednek…
BTS: Először had mondjam el mindannyiótoknak, hogy én mennyire szeretlek benneteket.
Bhakták (sírva): Szeretünk téged!
BTS: Nem tudom, mikor halok meg, de… de, amikor a harci szekér megérkezik… (nem lehet hallani) erőre lesz szükségem (sír)… Most azonnal meghalhatok. Szóval kinél lesz a mikrofon? Adjátok Vrajalílának a mikrofont. Mataji, nálad lesz a mikrofone?
Vrakesvara Pandit Prabhu halk édes bhajanába kezd, sok bhakta (még Vrakesvara is) sír.
Kategória: Eltávozás
