A koldus I. – 14. meditáció
Belenézni egy sádhu arcába
Kedves Uram, Syámasundara, ma kinéztem az ablakon és megláttam egy sádhut, akit a tanítványai és a jóakarói vettek körül, akik mind buzgón őt akarták hallani. Ez a sádhu egy lelkileg fejlett szent benyomását keltette, ahogy olyasmiről beszélt, amire egy magas szintű megvalósításokkal rendelkező embertől lehet számítani. Ahogy tüzetesebben megnéztem, láttam, hogy a sádhut hosszú és vékony kötelek kötik meg. Ennek ellenére méltóságteljesen tudott mozogni, az ablakból azonban megfigyelhettem, milyen feszült volt valójában. Mivel az emberek vonzódtak hozzá, tudomást sem vettek a küzdelméről.
Időnként láttam, hogy ez a sádhu elfordítja az arcát a tömegtől. Meglepetésemre a széles, meleg mosoly, amely olyannyira rabul ejtette a közönségét, most fájdalomtól és aggodalomtól árulkodó nagy grimasszá torzult. Ahogy tovább figyeltem ezt a szentet, észrevettem, hogy annak ellenére, hogy képes volt vigaszt nyújtani másoknak, neki senki sem segített. Olyan benyomást keltett, mintha azt érezte volna, hogy maga a Teremtő vagy átokkal sújtotta, vagy ügyet sem vetett rá. Ilyenkor beszélt a leginkább ékesszólóan az Úr kedvteléseiről. Aztán miután befejezte lenyűgöző előadását, fájdalmas tekintettel elfordult a tömegtől, könnyeket hullatott, és mint egy őrült, felkiáltott:
„Krisna, hol vagy? Kérlek, mutasd meg magadat csak egyszer! Nem akarok a látványod nélkül tovább élni akár csak egy óráig is. Annyira haragszom Rád, de mit tehetek? Csak Rólad tudok beszélni. Te vagy a boldogságom és szenvedésem legnagyobb forrása, Syámasundara!”
Kedves Uram, Syámasundara, a szent nem ismert sem pihenést, sem békét, sem vigasztalást. Az emberek azt követelték tőle, hogy jelenjen meg nyilvános előadásokon, és az Úr, aki akár a démonok előtt is megjelenik, továbbra is figyelmen kívül hagyta őt, amilyen szerencsétlen volt. Úgy érezte, hogy kénytelen folytatni a lelki életről szóló elbeszéléseit azok érdekében, akik mit sem sejtettek a gyötrelmeiről, annak ellenére, hogy az ő lelki élete üres volt. Bár egész életét az emberek szolgálatának szentelte, úgy tűnt, hogy magára maradt. Milyen lelki élet az, amely ilyen fásultságot és vágyakat okoz? Milyen az ilyen fejlődés?
A válasz azokban a vékony kötelekben rejlett, amelyek a sádhut megkötözték. Annak ellenére, hogy szent ember volt, aki hűségesen követett minden rituálét, ő maga nem volt teljesen szabad. Téged csak a tiszta bhaktival lehet megvásárolni, s ha az ember még mindig ragaszkodik akár finom fizikai vágyakhoz is, amelyek nem csengenek össze a Te vágyaddal, akkor az ilyen ember borzasztóan követeli majd, hogy láthasson, és sorban áll érte. Olyan kedves vagy, hogy minden szolgálatot elfogadsz, mert figyelemmel kísérsz minden gondolatot és minden cselekedetet. Azonban ha nincs jelen a teljes meghódolás és a különleges kegy, rejtve maradsz.
Kezdtem erős késztetést érezni arra, hogy kimenjek és megosszam ezzel a szenttel és a köréje gyűlt emberekkel a megvalósításaimat. Odarohantam hozzá. Ahogy közeledtem felé, magam is megdöbbentem, mennyire át tudtam érezni a hangulatát és az érzéseit. Nem fordult felém, s küzdöttem, hogy elkapjam a tekintetét. Végül odafordult hozzám, a szívem kihagyott és egyszer csak rábámultam – saját magamra.
Köszönöm, kedves Uram, Syámasundara. Ma már értem, hogyan részesülhetek édes látványodban. Először is meg kell szabadulnom a saját egészségtelen és felesleges gondolataimtól és cselekedeteimtől. Köszönöm, kedves Uram, hogy lehetővé tetted számomra, hogy közelebbről láthassam magamat. Most még inkább eléd tárom az ügyemet. Arra kérlek, hogy még körültekintőbben vezess engem a kötél elvágásának folyamata közben. Olyan sok életen át kötöttek meg a durva kötelek; most pusztító, finom béklyó köt meg. Csak a kegyed segíthet rajtam. Kérlek, bízz bennem ezen a kései órán is. Olyan makacs vagyok. Te vagy az egyetlen menedékem, habár nem is ismerlek Téged. Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy felszínes szolgálatot végzek. Nincs hova mennem, senkihez sem fordulhatok, csak Hozzád.
Kategória: Könyvek
